Menü iOS APP Android APP
HU EN

Informatikai Kutatóközpont

Az Informatikai Kutatóközpont formálisan 2009 szeptemberében alakult meg. Egyfelől a főállású minősített informatika oktatók arányának növekedése, másfelől a Gazdaságinformatikus szak akkreditációja adott nagy lökést a kutatócsoport hivatalos megalakulásának.

Elképzelésünk szerint a kutatóközpont nyitott, műhelyjellegű. Szeretnénk külső, az iparban és más felsőoktatási intézményekben dolgozó szakembereket, előadókat is megnyerni arra, hogy alkotó módon vegyenek részt rendezvényeinken. A kutatócsoport tudományos összejöveteleire a Zsigmond hallgatóit is elvárjuk. A Gazdaságinformatikus szak magas szintű oktatása megköveteli, hogy oktatóink kutatómunkájukkal is elősegítsék saját témaköreikben a képzések szakszerűségének, versenyképességének és eredményességének növelését.

Tevékenységünkkel élővé kívánjuk tenni az Egyetemen működő különböző kutatócsoportok közötti kapcsolatokat, így a magunk részéről lehetővé tesszük, hogy kutatásainkba más kutatóközpontok kutatói is bekapcsolódjanak. Csoportunk legfőbb célja, hogy kutatási eredményeink mihamarabb megjelenjenek informatikai tárgyaink oktatásában is.

Ismert, hogy az informatika tudománya viharos sebességgel fejlődik, elsősorban a prompt gyakorlati alkalmazásnak köszönhetően. A magyar informatikusok és informatikai fejlesztőcégek – programozóktól a rendszerfejlesztőkig – világszerte elismertek, így kutatásaik és fejlesztéseik trendjeinek megismerése kutatócsoportunk elsődleges feladatai közé tartozik.

Kapcsolat: horvath.katalin@uni-zsigmond.hu

80%

A végzettek 80%-a a szakképzettségének megfelelő szakmában helyezkedik el.

97%

A frissen végzett, állást kereső, Zsigmondos diplomával rendelkezők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik.

5. hely

A Zsigmondon végzett hallgatók átlagfizetése az 5. legmagasabb Magyarországon!

80%

A végzettek 80%-a a szakképzettségének megfelelő szakmában helyezkedik el.

97%

A frissen végzett, állást kereső, Zsigmondos diplomával rendelkezők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik.

5. hely

A Zsigmondon végzett hallgatók átlagfizetése az 5. legmagasabb Magyarországon!

Feliratkozás a Zsigmond hírlevélre

Képzések

Rólunk

Szervezeti felépítés

Tudományos élet

Kiadványok

Hallgatói közösségek

Erasmus

DPR

Hírek

Események

Média

Kapcsolat

Közhasznúságú információk

Ügyintézés