Menü iOS APP Android APP
HU EN

Álláskeresési technikák

(E-00725/2014/D002)

A képzés még így is elérhető: engedélyszámmal rendelkező (kompetenciafejlesztő) képzések

A program célja:

A résztvevők képesek legyenek végzettségüknek, szakképzettségüknek illetve szakmai ismereteiknek megfelelő állás felkutatására. A program másik célja, hogy a megtalált állás, munkalehetőség követelményeinek megfelelő előkészületekre, a szükséges dokumentációk elkészítésére és az állás megszerzésével kapcsolatos eljárások, technikák alkalmazására. A résztvevők képesek lesznek felkutatni a különféle álláslehetőségeket, hatékonyan részt venni interjúkon, elbeszélgetéseken, önéletrajzot, motivációs levelet készíteni, személyes kompetenciaelemzést készíteni, kialakítani, használni és karbantartani a szakmai portfóliót.

A program célcsoportja:

Olyan felnőttek, akik jelenleg állást keresnek és ehhez megfelelő technikákra van szükségük, vagy bármely olyan felnőtt, akinek ezen technikák megismerésére van szüksége.

A program óraszáma: 20 óra

A program főbb elemei:

  • Álláskeresés (karriercélok megfogalmazása, felépítése, álláskeresési technikák).
  • Állásinterjúk elméleti háttere (az állásinterjú során kerülendő kérdések, Az állásinterjú struktúrája, kérdezési technikák meghatározása, a kérdezés folyamata).
  • Portfólió készítése (kompetenciaprofil készítése, az önéletrajz, motivációs levél jelentősége, portfólió készítése és használata).
  • Interjúk a gyakorlatban (állásvadászat a gyakorlatban, állásinterjú a gyakorlatban, szituációs próba).
     
Vissza a képzésekhez

További képzések

IT-készségek fejlesztése

(E-00725/2014/D007)

Tovább
Engedélyszámmal rendelkező (kompetenciafejlesztő) képzések

Projektmenedzsment ismeretek

(E-00725/2014/D008)

Tovább
Engedélyszámmal rendelkező (kompetenciafejlesztő) képzések

Sportlétesítmény menedzser

Innovatív, hiánypótló képzés. Jelentkezési határid...

Tovább

Álláskeresési technikák

(E-00725/2014/D002)

Tovább
Engedélyszámmal rendelkező (kompetenciafejlesztő) képzések

Sikeres ügyfélkezelési technikák

(E-00725/2014/D003)

Tovább
Engedélyszámmal rendelkező (kompetenciafejlesztő) képzések

Vezetői kompetenciák fejlesztése

(E-00725/2014/D005)

Tovább
Engedélyszámmal rendelkező (kompetenciafejlesztő) képzések

Konfliktus és stressz-kezelési készségfejlesztés

(E-00725/2014/D006)

Tovább
Engedélyszámmal rendelkező (kompetenciafejlesztő) képzések

52 341 02 Ingatlanközvetítő

(E-00725/2014/A003)

Tovább
OKJ-s képzések

Konfliktus és stressz-kezelés

(E-00725/2014/D001)

Tovább
Engedélyszámmal rendelkező (kompetenciafejlesztő) képzések

54 812 03 Turisztikai szervező, értékesítő

(E-00725/2014/A002)

Tovább
OKJ-s képzések

55 343 01 Biztosítási tanácsadó

(E-00725/2014/A001)

Tovább
OKJ-s képzések

Vállalkozási ismeretek

(E-00725/2014/D004)

Tovább
Engedélyszámmal rendelkező (kompetenciafejlesztő) képzések
80%

A végzettek 80%-a a szakképzettségének megfelelő szakmában helyezkedik el.

97%

A frissen végzett, állást kereső, Zsigmondos diplomával rendelkezők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik.

5. hely

A Zsigmondon végzett hallgatók átlagfizetése az 5. legmagasabb Magyarországon!

Feliratkozás a Zsigmond hírlevélre

Képzések

Rólunk

Szervezeti felépítés

Tudományos élet

Kiadványok

Hallgatói közösségek

Erasmus

DPR

Hírek

Események

Média

Kapcsolat

Közhasznúságú információk

Ügyintézés