Menü iOS APP Android APP
HU EN
2017.03.08.

Újabb, több millió forintos összdíjazású pályázat felhívások

Egyéni és csapatos jelentkezési lehetőség. A hatalmas pénz- és utalványnyeremények mellett (szakmai) utazások, egyéb tárgyjutalmak, voucherek is nyerhetőek. A nívós pályázatokon való részvétel és győzelem jelentősen elősegíti a hallgatók karrieréletútját, hiszen a kiírók között a legnevesebb ismert és elismert munkáltatók vannak.

Angol nyelvű, online nyomozós üzleti verseny, amely ajánlott minden magyar, de akár az Erasmus cserediákprogram keretében itt állomásozó és a George Mason University-ről érkezett, nálunk tanuló hallgatónak is!
Jelentkezési határidő: 2017. március 21., kedd

A több fordulós esettanulmányi verseny keretében egy milliárd dolláros márkával kapcsolatban kell döntéseket hozni. A nyertesek könnyedén a genfi és a bostoni központban találhatják magukat.
Jelentkezési határidő: március 16., csütörtök

Az üzleti szimulációs versenyen a hallgatók csapatokba rendeződve feladatként egy Sícentrum irányítását kapják, ahol összemérhetik kreativitásukat, üzleti érzéküket, alapozva az egyetemi tanulmányaikra és gyakorlatukra.
Jelentkezési határidő: 2017. március 20., hétfő

A hallgatóknak programozási stratégiai feladatokat kell megoldaniuk. A jelentős nyereménycsomagok mellett további gyarapodásra van lehetőség: a versenyzők valóban jövőbe mutató kihívásokkal találják szemben magukat, amelyeken túljutva óriási előnyhöz jutathatnak álláskereséskor.
Jelentkezési határidő: 2017. március 27., hétfő

Jelentkezz három fős csapattal a programozók országos online versenye! A játéktér egy 3D online szabadulós szoba, amelyhez sok-sok informatikai és logikai feladatot kell megoldani!
Jelentkezési határidő: 2017. április 3., hétfő

Segítség és ösztönzés a diplomamunka írásához, betekintést nyerve az önkormányzat munkájába.
Jelentkezési határidő:
2017. április 14., péntek

Célunk hallgatóink számára olyan pályázati- és ösztöndíjlehetőségeket, versenyfelhívásokat közvetíteni, amelyek keretében szakmai fejlődésük, anyagi gyarapodásuk egyszerre szavatolható.  A közvetítői státusz mellett természetesen a felkészülésben szakos, szakirányos oktatóink a hallgatók, hallgatói csapatok segítségére vannak, amennyiben pályázati konzulensnek felkérik oktatóikat.

További karrier (szakmai gyakorlati, gyakornoki, álláslehetőségek) és pályázati felhívások az android és iOS rendszerekre ingyenesen letölthető Zsigmond nevű okostelefonos alkalmazás "Fontos témák" menüpontjában érhető el.

Sikeres felkészülést kívánunk!

2017.09.22 | Oktatás

A jövő vezetői tehetségprogram - ösztöndíjpályázat

Jelentkezési határidő: 2017. október 31. - a siker első lépéseit itt teheted meg! Tovább

2017.09.20 | Kultúra

Elindultak a szenior akadémiák a ZSKE szervezésében!

Magyarország legnagyobb szeniorképző rendszere intézményünk szervezésében működik,immár hat és fél éve. Szeptember harmadik hetében sorra indultak kihelyezett képzéseink, előbb Szobon, aztán Kerepesen, Bátonyterenyén, Pestszentlőrincen, Zsámbékon, majd a Bálintházban is. Tovább

2017.09.13 | Oktatás

Kiemelt állásajánlat: CIB ÜZLETI GYAKORNOK PROGRAM

Retail, Small Business, Corporate, SME, UW - Mi értjük és Te? Tovább

2017.09.13 | Kultúra

Az évnyitó margójára: régi-új módszerek, további sikerek, biztosított együttműködés

Dr. Palkovics László oktatásért felelős államtitkár nyitotta meg a 2017-2018-as tanévet. Tovább

2017.09.10 | Oktatás

MNB Kiválósági Ösztöndíj 2017/2018 - pályázati felhívás ZSKE-s hallgatóknak

A Magyar Nemzeti Bank a gazdasági felsőoktatás támogatásának keretében létrehozta az MNB Kiválósági Ösztöndíjat. Tovább

2017.08.30 | Kultúra

Áramszünet a ZSKE-n augusztus 31-én délelőtt

Intervallum: 2017. augusztus 31-én, csütörtökön (várhatóan) 7:30-12 óra között Tovább

Vissza a hírekhez
80%

A végzettek 80%-a a szakképzettségének megfelelő szakmában helyezkedik el.

97%

A frissen végzett, állást kereső, Zsigmondos diplomával rendelkezők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik.

5. hely

A Zsigmondon végzett hallgatók átlagfizetése az 5. legmagasabb Magyarországon!

80%

A végzettek 80%-a a szakképzettségének megfelelő szakmában helyezkedik el.

97%

A frissen végzett, állást kereső, Zsigmondos diplomával rendelkezők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik.

5. hely

A Zsigmondon végzett hallgatók átlagfizetése az 5. legmagasabb Magyarországon!

Feliratkozás a Zsigmond hírlevélre

Képzések

Rólunk

Szervezeti felépítés

Tudományos élet

Kiadványok

Hallgatói közösségek

Erasmus

DPR

Hírek

Események

Média

Kapcsolat

Közhasznúságú információk

Ügyintézés