Menü iOS APP Android APP
HU EN
2017.09.13.

Az évnyitó margójára: régi-új módszerek, további sikerek, biztosított együttműködés

Dr. Palkovics László oktatásért felelős államtitkár nyitotta meg a 2017-2018-as tanévet.

"A 2014-es Felsőoktatási Stratégiában fogalmaztuk meg a felsőoktatási intézmények három funkcióját: 1 – oktatás 2 – kutatás 3 – egy misszió, annak a közösségnek a szolgálata, amely magába fogadja az egyetemet. Azt gondolom, hogy a Zsigmond Király Egyetem eleget tesz mindezeknek. Abból is kitűnik ez, hogy az intézmény a magánegyetemek közül másodikként szerezte meg az alkalmazott tudományok egyeteme címet. A fenntartóváltással, egyházi fenntartású intézményként, a Zsigmond Király Egyetemen másfajta meglátás, módszertan is megjelenik, ami azt fogja eredményezni, hogy az egyetem ebben az ütemben fog továbbfejlődni. A kormány – úgy vélem – minden támogatást meg fog adni, hogy mindez megtörténjen."

Média:

  • Az egyetemi tanévnyitóról készült képek itt érhetőek el.
  • Médiapartnerünk által készített videótudósítás itt érhető el.
  • Sajtóbeszámoló itt érhető el.
Sikeres tanévet kívánunk!


2018.06.19 | Oktatás

Nemzetközi pályázati lehetőség

A határidő július 1! Tovább

2018.06.14 | Oktatás

Meghívó az MSZT Módszertani szakosztályának műhelyvitájára

A Magyar Szociológiai Társaság Módszertani Szakosztálya és a Zsigmond Király Egyetem 2018. június 21-én 15 órakor közösen megrendezi a „Fiatalok kutatása ‒ módszertani kihívások” című műhelyvitáját a Zsigmond Király Egyetem Széchenyi termében. Tovább

2018.06.11 | Oktatás

Ismerjük meg a Z generációt!

Az EFOP 3.4.3 projekt keretében „Z” generációs képzéseket tartunk kollégáinknak, hogy megismerjék a korcsoport sajátosságait. Tovább

2018.06.06 | Kultúra

HR tábor kizárólag jelenlegi és volt hallgatóinknak

HR tábor-t szervezünk! A 3 napos program sokféle szakmában dolgozót érdekel, tapasztalatcserét biztosít, sok hallgató és korábbi hallgató megismerheti egymást és ismerkedhet kiváló szakemberekkel is – kiváló lehetőség kapcsolati tőke gyarapítására. Tovább

2018.05.30 | Kultúra

Egyetemünk hallgatója európa-bajnoki ezüstérmes lett!

A franciaországi Berck-Sur-Mer-ben május végén rendezték meg a parasportolók Európa-bajnokságát súlyemelésben, amelyen a Zsigmond Király Egyetem andragógia szakos hallgatója, a Ferencváros sportolója, Sas Sándor, a 107 kilogrammosok mezőnyében nevezett. 201 kg-os teljesítményével a második helyen végzett! Gratulálunk! Tovább

2018.05.29 | Oktatás

Elhunyt Sas István

Tovább

Vissza a hírekhez
80%

A végzettek 80%-a a szakképzettségének megfelelő szakmában helyezkedik el.

97%

A frissen végzett, állást kereső, Zsigmondos diplomával rendelkezők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik.

5. hely

A Zsigmondon végzett hallgatók átlagfizetése az 5. legmagasabb Magyarországon!

80%

A végzettek 80%-a a szakképzettségének megfelelő szakmában helyezkedik el.

97%

A frissen végzett, állást kereső, Zsigmondos diplomával rendelkezők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik.

5. hely

A Zsigmondon végzett hallgatók átlagfizetése az 5. legmagasabb Magyarországon!

Feliratkozás a Zsigmond hírlevélre

Képzések

Rólunk

Szervezeti felépítés

Tudományos élet

Kiadványok

Hallgatói közösségek

Erasmus

DPR

Hírek

Események

Média

Kapcsolat

Közhasznúságú információk

Ügyintézés